Örülök, hogy rám találtál, megnyugodhatsz,
biztos
kezekben van az esküvőd!
Fodor István vagyok, esküvő- és rendezvény DJ – és remélem, amint megismertek – a Ti nagy napotok zenei felelőse is!
Közel 20 éves tapasztalattal, több száz esküvővel és kedves emlékkel a hátam mögött azt mondhatom, hogy boldog és szerencsés ember vagyok, hiszen a munkám egyben a hobbim és a szenvedélyem is.
Mióta az eszem tudom, azóta érdekel a zene világa, ami hároméves koromban kezdődött nagypapámnál egy bakelit lemezzel; a tű helyes és óvatos ráhelyezésével megszólalt a zene, legalábbis a szüleim így mesélték… A zenehallgatásnál sokkal jobb a zenét együtt átélni másokkal és ami ennél is jobb: ha az általam feltett zeneszámokra perdülnek táncra az emberek.
Ez különösen kihívás az esküvőkön, hiszen egy lakodalom teljes zenei szolgáltatása – a vendégvárástól kezdve, a szertartáson és különböző eseményeken át a hajnali zárásig – komplex és felelősségteljes vállalás, a gyermekektől az idősekig terjedő korosztályt és a különböző zenei ízléseket már nem is említve.
Az ifjú párral és a násznéppel együtt éljük meg a lakodalmuk minden egyes mozzanatát, a visszajelzések és a felém érkező szeretet pedig akkora energiával tölt fel, ami bőven kitart másnap reggelig is… így a zene mellett szenvedélyem lett az esküvők világa is…
Nem hiányozhatnak a lagzihoz a jó zenék és a professzionális hang-, és látványtechnikai elemek sem! Az ifjú párokkal személyes találkozón egyeztetjük a lakodalom részleteit, a párok és násznép igényeit, elképzeléseit, tapasztalataimmal szívesen segítem a közös ötletelést. Szükség esetén a helyszínre is szívesen kimegyek Veletek egy helyszíni bejárás keretében.
Professzionális eszközparkkal rendelkezem mind a hangtechnika, mind pedig a fény- és látványtechnika tekintetében. Széles zenei kínálatot biztosítok a jazz-től a pop és rock korszakon keresztül egészen a legfrissebb hazai és külföldi slágerekig.
Éves szinten nagyságrendileg 30-40 esküvőn nyújtok szolgáltatást, minden esetben az ifjú párral előre leegyeztetett igényeknek megfelelő zenei kínálattal és programmal.
Az esküvői szertartásotok során az anyakönyv-
vagy szertartásvezető megható beszéde Nektek és rólatok szól, amit az egész
násznép szeretne tisztán hallani, veletek együtt átélve a nagy pillanatokat.
Annak érdekében, hogy a násznép
is részese lehessen az örömteli eskünek – akár kertben, hajón, bálteremben vagy
boros pincében lesz kimondva a boldogító "IGEN" – megfelelő
hangosítás szükséges. A tökéletes hangzáshoz minőségi
eszközökre és hangtechnikai tudásra van szükség, melyet biztosítani tudok
számotokra.
Az esküvői ceremónia alatt a
zenei aláfestésről is gondoskodom, a kivonuláshoz, gratulációhoz és pezsgős
koccintáshoz pedig a szappanbuborék gépem is bevethető.
Erről bővebben az ingyenesen
letölthető Esküvői kisokosomban olvashattok!
Ez magában foglalja a saját tulajdonú Pioneer DJ lejátszókat, Pioneer DJ keverőt, RCF hangrendszert, de szükség esetén Trevis, QSC vagy akár L-ACOUSTICS márkákat is biztosítani tudok. Mikrofonok tekintetében Sennheiser és Shure márkákat használok.
A hangtechnikai eszközök típusa nagymértékben függ a helyszín adottságaitól. Amennyiben még nem zenéltem az általatok megálmodott helyszínen, az eszközigényt egy bejárás során fel tudom mérni.
Egy fergeteges bulihoz nem hiányozhat a profi fénytechnika
sem! Egy jól felkészült esküvői DJ a hangulatot tovább tudja fokozni megfelelő
és odaillő fényekkel, effektekkel.
Az alábbi professzionális fénytechnikával
rendelkezem az est programjaihoz igazítva, fénypulttal vezérelve:
A feledhetetlen hangulatot és jókedvet tovább fokozhatjuk különféle látványtechnikai megoldásokkal.
Ködgép (hazer) használatával tudjuk elérni azt a hatást, hogy a lámpák fénycsóvái láthatóvá váljanak a levegőben. Ködgép nélkül csak fénypontok látszódnának a falakon. Beltéren vizes bázisú ködgépet használunk, ami gyakorlatilag vízpárát állít elő. Ez az egészségre teljesen ártalmatlan, szagtalan, belélegezhető.
A szappanbuborékgép mindenki arcára mosolyt csal, a gyermekektől a nagyszülőkig. Az esküvő több pontjához is passzol, akár fotózáshoz, pezsgős koccintáshoz, bevonuláshoz, a felhasználási területeinek csak a képzeletetek szabhat határt!
Egy esküvőn általában több korosztály is képviselteti magát, ezért fontos, hogy változatos zenét játsszak különböző zenei stílusirányzatokban, ahol mindenki megtalálja a zenei ízlésének leginkább megfelelő számot. Legyen szó retró, pop, rock, mulatós vagy mai slágerekről, az ifjú pár és a násznép igényeit kielégítő zenei stílusokról megszakítások nélkül gondoskodom.
A zenei igények előzetes felméréséhez fejlesztettünk egy weboldalt, aminek segítségével a felkészülési időszakban az ifjú pár és a vendégei is leadhatják a hallgatni kívánt zeneszámokat / stílusirányokat, de a végső döntés az ifjú pár, azaz a Ti kezetekben van!
Lehetőségetek van elfogadni vagy letiltani a vendégek által leadott igényeket, tiltólistát készíthettek, illetve megadhatjátok kedvenc zeneszámaitokat is.
Ez a rendszer csak nálunk elérhető, saját fejlesztés!
DJ Fody® szellemi termékeként szerzői
jogvédelem alatt áll!
Vivien és János
Kedves Fody! Ma egy éve volt a mi nagy napunk! 😊
Köszönjük az akkori “munkád” hivatásod, zene szereteted, azóta is emlegetjük a bulit! Óriási hangulatot csináltál! Utánozhatatlan 🤗
Nem feledjük a “mekis” első találkozást sem! Ölelés ❤️
Enikő és Gergely
Köszönjük a király zenét!
szegény Fodyt egy csomó kihivás elé állítottuk az utolsó pillanatban😅 de mindent IS megoldott és reggelig szóltak a jobbnál jobb zenék.💃💃💃
köszönjük! 🥂🎇💕
Viki és Laca
A legjobb döntés volt hogy őt választottuk Djnek! ❤️ Olyan szuper hangulatot csinált, mindenkit táncra perdített és mindig tudta milyen zenéket kell játszani 😍 örök élmény marad ez a lagzi hála DJ Fodynak! ☺️
Rita és Andris
A maximálisan kiszabható 5 pontból 10et tudok adni.
Fullos a szolgáltatás, köszi!
Klaudia és Bence
Az első perctől kezdve csak a mi igényeinket helyezte előtérbe, külön öröm volt számunkra, hogy egész éjszaka figyelembe vette a tiltólistánkon szereplő dalok mellőzését. Köszönjük szépen, hogy hozzájárultál a lagzink fergeteges hangulatához.
Dia és Bálint
Bármikor a rendelkezésünkre állt, szinte azonnal válaszolt. Segített a zenék kiválasztásában is. Csodálatos hangulatot teremtett, hatalmas buli volt!!A fények , a hangzás, a polgári szertartás hangosítása, minden tökéletes volt! Köszönjük!! Csak ajánlani tudom mindenkinek. 🙂
A piaci igények és trendek folyamatosan változnak, egyre keresettebb az ifjú párok körében a DJ és ceremóniamesteri szolgáltatás egy személytől történő megrendelése. Manapság, amikor akár többmilliós nagyságrendű kiadást jelent egy esküvő és lakodalom megtartása, el kell fogadni azt az igényt a párok részéről, hogy próbálják költséghatékonyan megszervezni az esküvőjüket.
Elsődlegesen tehát anyagi megfontolásból keresik a két szolgáltatót egy személyben, ugyanakkor, ha jobban megnézzük, akkor alapvetően két fő hangulatfelelőse van a lakodalomnak:
A DJ és a Ceremóniamester!
Vajon hogyan tud CM-ként a konyhában intézkedni, hogy mikor hozzák ki a főfogást, vagy épp egy játékot levezényelni, ha közben a DJ pultban kell állnia és zenéket lejátszania...
Való igaz, egy személy nem tud egyidejűleg két helyen lenni vagy egyszerre két különböző dolgot csinálni, de van megoldás és nincs benne semmi ördöngösség!
Több száz esküvő tapasztalatával a hátam mögött azt mondhatom, hogy a DJ és ceremóniamester feladatait el tudja látni egyetlen személy és ez a szolgáltatás (DJ+CM) zökkenőmentesen tud működni.
A titok nyitja a technikus alkalmazásában rejlik, így a DJ maradéktalanul el tudja látni mind a zenei, mind pedig a koordinátori feladatait!
A buli helyszínére jóval korábban megérkezve a technikusom segítségével telepítjük-felépítjük a DJ eszköz parkot (hang- és fénytechnikát), majd a technikust a finomhangolásokkal, lámpák beállításával és végső simításokkal már magára hagyva teljes mértékben el tudom látni a ceremóniamesteri feladataimat, akár egy teljesen másik helyszínen.
Így a templomnál vagy akár az anyakönyvi hivatalnál tudom az ifjú párt és a vendégeit fogadni, köszönteni, irányítani, az eseményeket levezényelni, miközben a lakodalom helyszínén a DJ felszerelés már csőre töltve vár…
A technikus kollégával rengeteg közös esküvőn összeszokva, általam betanítva, teljes mértékben tudja támogatni a munkámat, az eszközöket, fényeket kezelni tudja, az általam vezetett játékokhoz tud odaillő aláfestő zenékkel szolgálni, tehát tökéletes háttértámogatást nyújt.
Ceremóniamester
Ceremóniamester Szolgáltatás
Esküvő és lakodalom teljeskörű koordinálása, lebonyolítása.
Násznép koordinálása külső helyszínen (anyakönyvi hivatal, templom)
Elegáns megjelenés
Eszközpark:
- 1 db Sennheiser vezetéknélküli mikrofon
Szertartáshangosítás a lakodalom helyszínén: +30.000 Ft
- Hangtechnika biztosítása: kül- és beltéri hangosítás
- 1 db vezetéknélküli mikrofonos hangosítás a szertartásvezető részére
- 1 db vezetéknélküli hangfal, keverőpult, zenei bejátszó eszköz
- Áramforrás nélküli helyszínen is (akár erdő közepén)
- Előre egyeztetett zenei bejátszások a ceremónia eseményeihez
kiszállási díj a székhelyemtől számítva 125 Ft/km oda-vissza viszonylatban.
219.000 Ft
ezt választomDJ Alapcsomag
DJ alapszolgáltatás
2 db hangszóró mélyhang kiemeléssel
1 db vezeték nélküli mikrofon
Derítőfények, Pontvetítés, Derby effektek, DISCO-gömb hatás, UV, stroboszkóp
Illatmentes, vizes bázisú látvány-ködgép
Egyedi, online zeneigénylő oldal
(zenekérés és tiltólista)
Másnap 03:00-ig történő rendelkezésre állás
További rendelkezésre állás: +20.000 Ft/félóra
Szertartáshangosítás: +30.000 Ft
Buborékgép: +5.000 Ft
Nyitótánc zene mix vágása: +20.000Ft
Az ár tartalmazza a technikai eszközök installálását, üzemeltetési költségét. Magyarország területére a szállítási költség a székhelyemtől számítva 125 Ft/km oda-vissza viszonylatban.
229.000 Ft
ezt választomDJ Extra csomag
DJ Szolgáltatás látványtechnikai elemekkel + Ajándék szertartáshangosítás
RCF 15”-os hangszórók mélyhang kiemeléssel
(2db)
1 db vezeték nélküli mikrofon
Derítőfények, Pontvetítés, Derby effektek,
DISCO-gömb hatás, UV, stroboszkóp, színes lézer ábravetítés és feliratozás
bármilyen falfelületre (ifjú pár neve, stb.)
2 db robotlámpa gobó vetítéssel
Dekorvilágítás
Illatmentes, vizes bázisú látvány-ködgép
Buborékgép
DJ-pult megvilágított paravánnal
Egyedi, online zeneigénylő oldal
(zenekérés és tiltólista)
Másnap 03:00-ig történő rendelkezésre
állás
További rendelkezésre állás: +20.000 Ft/félóra
Nyitótánc zene mix vágása: +20.000Ft
Az ár tartalmazza a technikai eszközök installálását, üzemeltetési költségét. Magyarország területére a szállítási költség a székhelyemtől számítva 125 Ft/km oda-vissza viszonylatban.
259.000 Ft
ezt választomDj + CM csomag
DJ szolgáltatás és Ceremóniamesteri feladatok ellátása a lakodalomban technikus kollégával
+ Ajándék szertartáshangosítás
RCF 15”-os hangszórók mélyhang kiemeléssel (2db)
1 db vezeték nélküli mikrofon
Derítőfények, Pontvetítés, Derby effektek, DISCO-gömb hatás, UV, stroboszkóp, színes lézer ábravetítés és feliratozás bármilyen falfelületre (ifjú pár neve, stb.)
2 db robotlámpa gobó vetítéssel
Dekorvilágítás
Illatmentes, vizes bázisú látvány-ködgép
Buborékgép
DJ-pult megvilágított paravánnal
Egyedi, online zeneigénylő oldal (zenekérés és tiltólista)
Másnap 03:00-ig történő rendelkezésre állás
További rendelkezésre állás: +20.000 Ft/félóra/fő
Nyitótánc zene mix vágása: +20.000Ft
Az ár tartalmazza a technikus díjazását, a technikai eszközök installálását, üzemeltetési költségét. Magyarország területére a szállítási költség a székhelyemtől számítva 125 Ft/km oda-vissza viszonylatban.
429.000 Ft
ezt választomA címemre megérkezik kérés, feldolgozom és rövidesen jelentkezem.